Főoldalra hír

MTI hír

Természettudományos tartalomfejlesztés az ELTE TTK-n
 
    Budapest, 2013. július 4., csütörtök (OTS) - Az Eötvös Loránd Tudományegytem Természettudományi Kara és két konzorciális partnere, a Promt Számítástechnikai Oktatóközpont és az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány, 2011 végén elnyerte az "E-learning természettudományos tartalomfejlesztés" (TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1) pályázatot. A munka fő célkitűzései: digitális jegyzetek/könyvek írása, a képzési programok tartalmi és módszertani fejlesztése, az oktatók képzése az e-learning módszerek területén.
    A tervezett 68 digitális mű kéziratai nagyrészt elkészültek, rövidesen felkerülhetnek az elektronikus nemzeti tankönyvtárba, ahol a Magyarországon tanuló valamennyi hallgató számára elérhetők lesznek. Ezek nagyrészt hiánypótló munkák és a jelenlegi formájukban nagy segítséget nyújtanak a tanulásban, felkészülésben, számonkérésben. Nagy előnye az elektronikus tananyagoknak, hogy a könnyen, akár napi szinten változhatnak a rendkívül gyorsan gyarapodó tudományos eredményeknek, valamint a változó oktatási igényeknek, képzési rendszereknek megfelelően. A képzők képzése tekintetében összesen közel 200 oktató vállalta az olyan tanfolyamokon való részvételt, amelyek a digitális tananyagfejlesztés módszertanában való jártasság megszerzését segítik. 
    A támogatott munka hozzájárul ahhoz, hogy a magyar felsőoktatásban az elektronikus tankönyvtár polgárjogot nyerjen, kiteljesedjen és az egyetemi oktatók a korszerű tananyagfejlesztés módszertanát megismerjék, használni tudják, valamennyi hallgató hasznára, tudásuk elmélyítésére, tanulásuk segítésére. Segítséget ad ahhoz, hogy az egyetemeinkről kikerülő hallgatók a magyar értelmiség alkotó tagjává váljanak és a megszerzett, nemzetközileg is magas szintű képzettségük alapján megtalálják és megállják a helyüket a munkaerőpiacon, az egész társadalom és a saját elvárásaiknak megfelelően.

További információ:
ttktamop.elte.hu 

MTI - 2013. július 4.