Sejt- és szövetminta-vételi eljárások

Amennyiben a sejtek önállóan és szabadon lebegnek vagy áramlanak egy közegben (pl. a vérben), akkor a sejteket tartalmazó testfolyadékból kenetet készítünk. Más esetekben a sejteket vagy a felszínekről választjuk le (exfoliatív készítmények), vagy egy szerv belsejéből nyerjük ki (biopszia).

Vérkenet készítése és festése

Az ujjbegyből vett vércsepphez tiszta, zsírtalanított tárgylemezt érintünk, minek következtében a vércsepp rátapad a tárgylemezre. A vércseppet egy másik tárgylemez hozzáérintésével szétfolyatjuk a két üveglemez érintkezési vonalában, majd ez utóbbi tárgylemezt határozott mozdulattal elhúzzuk a vércseppet tartalmazó tárgylemez felületén (2.2. ábra). A kialakult folyadékfilmet nevezzük vérkenetnek, amelyet vizsgálhatunk festetlenül, pl. fáziskontraszt-mikroszkóppal, vagy mikrotechnikai festés után is (2.2.D ábra).

Száradást és rögzítést követően alkalmazhatunk May–Grünwald- és/vagy Giemsa-festést (2.2.D ábra), amely után a vörösvérsejtek (erythrocyták) minden további beavatkozás nélkül jól láthatók a mikroszkópban. Ha a fehérvérsejtek (leucocyták) granulumainak és magszerkezetének vizsgálata szükséges (típusmeghatározás, számolás), akkor további festési eljárást kell alkalmaznunk. Egyszerű, demonstrációs célokra hematoxilin-eozin festéssel is dolgozhatunk.

Az ábra bal oldalán egymás alatt három ábrarész foglal helyet, jobb oldalt pedig egy ezeknél nagyobb fénykép mutatja a megfestett kenetet. Ez utóbbin a balra eső színes, kékeslilás folt egy vékony, megfelelően elkészített kenetet mutat, a jobb oldali részen egy kívántnál vastagabb, és ezért túlfestődött kenet látható.

2.2. ábra. Vérkenet készítése (A–C) és eredménye (D). A kenet készítésének lépései (A): a tárgylemezen lévő vércsepp felé egy másik lemezt közelítünk (A), amelynek szélén a csepp szétfut (B). A lemezt 30-40 fokos szögben tartva azt előretoljuk, így a cseppet vékony réteggé húzzuk szét (C). A vérkenetek festés után (D)

A Giemsa-festés a DNS foszfátcsoportjaira specifikus eljárás, amely elsősorban az adenin/timin párosban gazdag szakaszokat jelöli. A festékkeverékben metilénkék, eozin és azúr-B festékek vannak. Az eljárás – vérkenetek és csontvelői kenetek festésén kívül – jól használható a bakteriológiában és a kórszövettanban is.

Vérkenet festésekor a vörösvérsejtek (erythrocyták) és a vérlemezkék (thrombocyták) rózsaszínűre festődnek, a fehérvérsejtek (leucocyták) plazmája a kék különböző árnyalataiban tűnik elő, magjuk pedig lilásra színeződik (2.3. ábra).

A képen különböző színűre festett vérsejtek láthatók, nagyjából egyenletes eloszlásban. Az erithrocyták – ezekből van a legtöbb - rózsaszínűek, a leucocyták citoplazmája kissé kékes, magjuk lila színű.

2.3. ábra. Vérkenet Giemsa-festéssel: az erythrocyták rózsaszínűek, a leucocyták citoplazmája kissé kékes, magjuk lila színű (B-sejtes krónikus lymphoid leukaemia)

A May–Grünwald-festéssel ugyancsak kitűnő eredményt kapunk. A festékek itt eozin és metilénkék. Az eljárással a vörösvértestek rózsaszínűre, a fehérvérsejtek magvai ibolyás kékre festődnek. Az eozinofil granulocyták szemcséi pirosra, a neutrophil sejtek granulumai világos ibolyakékre, míg a basophil granulocyták szemcséi kékre festődnek. A lymphocyták plazmája kék lesz (2.4. ábra).

Nagyon jó és szép eredményt ad a May–Grünwald–Giemsa kombinált festés is.

A vörösvértestek (belőlük van a legtöbb) felirata hármas mutatóvonalban folytatódik. A kép középső részén csoportosuló vérlemezkékre nyíl mutat. A fehérvérsejtek rózsaszínűek, a neutrofil granulociták igen apró szemcséi ibolyaszínűek, a limfocita citoplazmája halványkék. A sejtmagok és a vérlemezkék ibolyakékek.

2.4. ábra. Vérkenet May–Grünwald-festés után: a vörösvértestek rózsaszínűek, a neutrophil granulocyták szemcséi ibolyaszínűek, a lymphocyta citoplazmája halványkék. A sejtmagok és a vérlemezkék ibolyakékek

Csontvelőkenet vizsgálata

A csontvelői vérképzés vizsgálatához csontvelőkenetet kell készítenünk. Ehhez csontvelőt a szegycsont vagy a csípőcsont punctiójával nyerhetünk. Egy erős tűvel át kell szúrnunk a bőrt és a sternum kompakt állományát, majd a szivacsos csontállományba vagy a velőüregbe hatolva szívással (aspiráció, aspiratio) kell mintát vennünk (2.5. ábra).

A képen a bal felső sarokból négy óra irányában húzódik a fecskendő, a beteg mellkasa kék kendőkkel takart, közöttük csak egy keskeny sáv marad szabadon a beavatkozás elvégzésére.

2.5. ábra. Csontvelő-mintavétel fecskendővel (aspirációs biopszia)

A fecskendő tartalmának egy hányadát tárgylemezre visszük, majd belőle kenetet készítünk. A kenetet a vérsejtek (vérkenet) festésére használatos festékkeverékekkel (May–Grünwald, Giemsa, illetve ezek módosításai) festjük meg, és mikroszkópban vizsgáljuk (2.6. és 2.7. ábra).

A képen számos, halvány rószaszínűre festődött erythrocyta figyelhető meg, a fotó jobb térfelén lévő érő fehérvérsejtek erőteljesen festődő kékeslilás magvai feltűnőek.

2.6. ábra. Csontvelőből készített kenet (Giemsa-festés, acut leukaemia)

A kép közepén látható hatalmas erythroblast melletti többi leukocyta liláskékes színű, az erythrocyták halvány rózsaszínek.

2.7. ábra. Csontvelőkenet: a kép közepén egy sokmagvú, lila citoplazmájú erythroblast látható (Giemsa-festés, erythroleukemia)

Exfoliatív citológiai vizsgálat

Gyakori citológiai mintavételi eljárás a nőgyógyászatban a méhnyak hüvelyi részletének területéről és a méhszájról vett úgynevezett exfoliatív[2] citológiai minták elemzése. Az eljárás neve azt jelzi, hogy itt a felszínt borító nyálkahártya leváló hámsejtjeinek és a fehérvérsejteknek a vizsgálatára van lehetőségünk. Ennek megfelelően a mintavevővel (kis kefeszerű eszköz) óvatosan végigsimítjuk a mintavételi területet. Ezután a kefécskére tapadt sejteket tárgylemezre cseppentett vizsgálóoldatba juttatva, majd a mintában lévő sejteket megfestve értékeljük az eredményt.

Hasonló technikával végezzük a hüvelykenet citológiai vizsgálatát. Az eljárással jól követhető az ivari (oestrus) ciklus és annak fázisai. Az oestrus ciklus hormonális változásai a petefészekben, a méhben és a hüvelyben időben együtt mozgó változásokat hoznak létre. Ennek alapján a hüvelykenet változásaiból következtethetünk a ciklus által indukált folyamatokra. Egéren és patkányon végzett endokrinológiai, neuroendokrinológiai kutatásokban gyakran használt eljárás.

Aspirációs biopszia

Ugyancsak elterjedt módszer, de inkább szövetdarabok, szövetrészletek vizsgálatára alkalmas a tű-biopszia vagy más néven aspirációs[3] biopszia[4]. A kórosnak vélt területbe szúrt, megfelelő méretű mintavevő tűvel, illetve a tűre szerelt fecskendővel (l. mintavétel csontvelőből) egy kis szövetdarabot távolítunk el a kérdéses szervből, és azt szövettani-molekuláris biológiai analízisnek vetjük alá (2.8. ábra).

Az ábra három, egymás mellett helyet foglaló részből, azaz kisebb képből áll. A sejtmagvak csak az utolsó, fekete-fehér elektronmikroszkópos felvételen láthatók jól: itt nagy, vastagabb fekete vonallal körülrajzoltak.

2.8. ábra. Biopsziás minta veséből: a kiemelt vesekéregminta egy részletét fénymikroszkópos vizsgálatra (A,B), egy másik részletét pedig elektronmikroszkópos analízisre (C) készítették, így a betegség fennállását ultrastrukturális szinten is igazolták (A: hematoxilin-eozin festés, fekete-fehér felvétel, B: toluidinkékkel festett félvékony metszet, C: kis nagyítású ultravékony metszet)



[2] exfoliatio: hámlás

[3] aspiratio: belégzés, beszívás

[4] biopsia: élő szervezetből történő mintavétel